Chapter 4

Hali! Elég fárasztó hetem volt (csütörtökön este tizenegyig törit tanultam...), ami szerintem a részen is meglátszik, de igyekeztem, és remélem ennek ellenére tetszeni fog nektek. A következő rész viszont lehet, hogy csúszni fog, mert angol szóbelim lesz. Szorítsatok! :)
Puszi xx

"Igen, megváltoztam. Nem vagyok olyan kedves, mint voltam, mert nem akarom hogy kihasználjanak vagy átgyalogoljanak rajtam. Nem bízok meg mindenkiben és nem mindenkinek mondom el a titkaimat. Megváltoztam, mert rájöttem, hogy az egyetlen ember, akire számíthatok az saját magam vagyok!"


~ Rebecca Blake ~

  Édes álmom az ébresztő dallamos hangja zavarta meg. Megdörzsöltem álmos szemeimet és kinyomtam az egyre hangosabb zenét. Nyújtóztam egy nagyot, és kimásztam pihe-puha ágyamból. Bementem a fürdőszobámba, és beálltam a zuhanyzóba. Beállítottam a víz hőfokát. Teljesen felfrissültem a reggeli tusolástól.

- Jó reggelt! - léptem be mosolyogva a konyhába, ahol Emily már a reggeli kávéját itta.
- Hát te mit csinálsz itt? -nézett rám megdöbbent arccal.
- Itt lakom! - néztem rá értetlenül és a kenyértartóhoz sétáltam.
- Na ne mond! - mondta vicces hangnemben.- De nekem most aludnod kéne!
- Miért? Hétfő van, ami egyenlő azzal, hogy suli van - nem értettem, hogy miért csodálkozik jelenlétemen, hisz eszem ágában sem volt lógni az iskolából.
- Nagyon jól tudom, hogy hétfő van, de te tegnap jöttél ki a kórházból, úgyhogy most szépen visszafekszel aludni, és itthon maradsz! - oktatott ki.
- De már nincs semmi bajom! Nem fáj semmim. - ültem le mellé kezemben a megkent kenyeremmel.

- Jó, akkor mondok mást! Nincs kész a leckéd! Tudom, hogy sose mennél el úgy hogy nem tanultál! - küldött felém egy győztes mosolyt. Bár a mosolya nem tartott sokáig, mert megcáfoltam állítását.
- Ez most nem jött be, mert miután hazajöttünk megcsináltam a leckét. - ezúttal én mosolyogtam rá.
Tegnap délután Emily áthívta hozzánk Briant, mert nem akart egyedül hagyni, és elmenni sem tudtak sehova, mert szakadt az eső. Nagyon aranyosak voltak. Rég láttam ilyennek barátnőmet.
- Nem tudlak meggyőzni igaz?
- Nem! - vágtam rá gondolkodás nélkül.
Ezzel ezt a témát le is zártuk. Befejeztem a reggelimet és visszamentem a szobámba, hogy összeszedjem a holmimat. Beraktam a tankönyveimet és a tolltartómat a táskámba, és már menetre kész is voltam.
- Mehetünk? - pattantam barátnőm mellé, aki a nappaliban ült.
- Felőlem igen! - állt fel az ülőgarnitúráról.
 Felvettük cipőinket, bezártuk az ajtót és már indultunk is a suliba. Nem kellet sietnünk, mert még volt negyed óránk elérni a buszt, és a buszmegálló tíz percre volt tőlünk, úgyhogy a lépcsőn mentünk. Kellemes volt a levegő. Lehetett érezni, hogy tavasz van. Elindultunk a buszhoz. Nem beszélgettünk, mind a ketten gondolatainkba merültünk. Nem tudom, az ő fejében mi járhatott, de nekem egy dolog körül kavarogtak a gondolataim. Nem akart hangosan kimondani őket. Nem akartam gyengének látszani, de bevallom őszintén aggódtam. Féltem tőle, hogy nem fog használni a gyógyszer, vagy a kezelés.
A suliban elváltunk egymástól. Irodalom volt az első órám, úgyhogy egyből felmentem a terembe, hogy át tudjam nézni az anyagot.
Leültem a helyemre, elővettem a tanszereimet. Kezembe vettem a tankönyvet, és olvasni kezdtem, de csak a harmadik sorig jutottam, mert éreztem, hogy valaki figyel. Felemeltem fejem, és körbepillantottam a termen. A fél osztály engem nézett. Zavarban éreztem magam. Ahogy rám néztek, úgy éreztem, hogy mindent tudnak rólam, és olvasnak a gondolataimban. A számomra kellemetlen pillanatot az osztályfőnök hangja zavarta meg. Magamban megköszöntem neki, hogy "megmentett".
- Jó reggelt gyerekek! Üljetek le légyszíves a helyetekre! - utasított minket. Mindenki elfoglalta helyét, és feszülten figyeltük az osztályfőnököt, mert ha órán kívül jön be, akkor vagy nagyon rosszak voltunk, vagy fontos megbeszélni valónk van. És mint kiderült, a második variáció volt.
- Nos.. Kivételesen nem a magatartásotok miatt jöttem, bár a múltkori fizika órát még meg kell beszélnünk, mert a tanárnő panaszkodott rátok - pillantott ránk kicsit fáradtan, majd összecsapta tenyerét.- Most viszont teljesen mást szeretnék bejelenteni. Jött egy új osztálytárstok. Szeretném, ha kedvesek lennétek vele, és segítenétek neki. - odasétált az ajtóhoz, és behívta az új osztálytársunkat. - Gyere, mutatkozz be, és mesélj magadról egy kicsit.
Barna hosszú haja lágyan omlott vállára. nagy, sötétbarna szeme teljesen kontrasztot alkotott arcával.

Dorina 

- Sziasztok! - intett mosolyogva.- Fekete Dorinának hívnak, Magyarországról költöztem ide anyukámmal. Tizenhét éves vagyok, szeretek sportolni. Otthon kézilabdáztam, és hobbi szinten fociztam. Kiskorom óta válogatott kézilabdás szeretnék lenni, ami mellett a mai napig kitartok. Az angol nyelvben vannak még kis hiányosságok, amiért előre is bocsánat. Nagyjából ennyi, ami fontos. - Magyarország hallatán felkaptam a tekintetem. Végre van valaki, aki onnan jött, ahol én is éltem.
- Rendben. Van valakinek kérdése? - fordult most felénk az ofő.
- Van pasid? - kiabálta be Chris. Sosem kedveltem ezt a srácot. Azt hiszi magáról, hogy a suli királya, és hogy bármit megtehet vagy megengedhet magának.
- Nincs, de nem is azért költöztem ide, hogy pasizzak! - kacsintott a lány. Tetszett, ahogy reagált a kérdésre. Volt benne valami érdekes, amit másnál még nem láttam. Magabiztosságot sugallt.
- Nem ilyen kérdésre gondoltam! - nézett rá szigorúan Mr. Parker.- mivel nem sokára becsöngetnek nekem mennem kell. Dorina te pedig keress egy helyet magadnak.- pillantott rá kedvesen a tanár.
Az ofő elment, és az osztály újra nyüzsögni kezdett. A fiúk egyből odapattantak Dorinához, aki ügyet sem vetve rájuk körbenézett a termen üres helyet keresve. Tekintete megállapodott rajtam és a mellettem lévő padon.
- Itt ül valaki? - kérdezte mellém lépve, mosolyogva az üres padra mutatva.
- Nem.
- Remek. - ezzel le is ült. Táskáját felrakta a padra és felém fordult. - Hogy hívnak? - kezdeményezte a beszélgetést.
- Rebacca Blake, de a barátnőm csak Beccának szokott hívni.- válaszoltam neki magyarul, mire szemei kikerekedtek és felcsillant a szeme.
- Te tudsz magyarul? - mutatott rám csodálkozva.
- Magyarországon születtem. Nyáron költöztem ide Londonba. - magyaráztam meg a helyzetet.
- Klassz. Valakivel legalább könnyen tudok beszélni.
- Ha az alapokat tudod, akkor simán elboldogulsz. Én is így voltam.
- Te mennyi idő alatt tanultad meg a nyelvet?
- Mivel segített a barátnőm, akivel lakom elég gyorsan. Körülbelül három hét után már egyedül is el tudtam intézni a dolgaimat.
- Segítesz majd? Mármint megmutatod a várost? Meg a nyelvvel?
- Persze! - mosolyogtam rá.
Pár percig még beszélgettünk, de becsengettek, és megjött a tanár.
Utolsó óránk tesi volt, úgyhogy a szekrényemhez mentem. Épp nyitottam ki az ajtót, mikor valaki hátulról rám ugrott. Kissé megijedtem, de amint meghallottam Emily kacaját megnyugodtam.
- Az előbb hívott James! - mondta halkan.
- Tényleg? - kérdeztem és közben kivettem a tesicuccom a szekrényből.
- Aha... Mit akarsz azzal a táskával? - mutatott rá az említett tárgyra.
- Tesi óra lesz, úgyhogy átöltözök.
- Eszedbe ne jusson tesizni! - tette fel fenyegetőn mutatóujját.
- Pedig fogok. Ha valaki megkérdezi, hogy miért nem tesizek, akkor mit mondok?
- Fáj a hasad, vagy a fejed, vagy mit tudom én.. kamuzz valamit.
- Nem. Megmondtam, hogy semmi nem fog változni attól, ami a hétvégén történt.
- Jó, nem szólok bele, te döntésed! - emelte maga elé kezeit - Egyébként az előbb James hívott, és megbeszéltük, hogy eljönnek értünk a sulihoz, aztán beugrunk hozzájuk egy kicsit beszélgetni, meg be szeretné mutatni a barátait. - vázolta fel a helyzeted, mire lefagytam. Ha jól értelmeztem a dolgokat, akkor délután pár idegen fiúval leszek összezárva.
- Nekem is muszáj mennem? - kérdeztem félve.
- Igen. Nyugi, nem lesz semmi gáz. Viszont én most megyek, mert Brian vár rám. Óra után találkozzunk az aulában! - ezzel már el is slisszolt.
Felocsúdtam az előbbi infókból és elmentem az öltözőbe, ahol már a többiek csevegve öltöztek. Halkan leültem az egyik szabad padra és én is átöltöztem.
- Beka, jössz? - állt elém Dorina.
- Persze, csak összekötöm a hajamat. - elővettem a hajgumimat, és gondosan összefogtam vele barna tincseimet.
- Mehetünk! - pattantam fel.
Körbenéztem az öltözőben. A lányok értetlenül néztek ránk. Összenéztünk Dorinával, mire leesett, hogy miért bámulnak így minket. Magyarul beszélgettünk...
Megvontuk a vállunkat és kisétáltunk a folyosóra, ahol a fiúk hülyéskedtek.
 Féltem tőle, hogy órán rosszul leszek, de simán bírtam. Alig fáradtam el, aminek örülök.
Tesi után gyorsan visszaöltöztem, és elköszöntem a többiektől. Emily az aulában várt rám, és képtelenség volt nem kiszúrni, hogy a mellette ácsorgó Brian kezét fogta. Jót mosolyogtam rajta, majd melléjük léptem.
- Sziasztok!
- Szia! - köszöntek egyszerre.
- Este hívlak! - nyomott egy buszit Brian arcára, majd kézen ragadt és kihúzott a suliból.
A nagy fekete autó már ott állt, James pedig kapucniban és napszemüvegben nekidőlt a kocsinak. Odasétáltunk hozzá, mire megölelt minket. Kicsit megszeppentem, de végül viszonoztam gesztusát.
- Sziasztok! Mehetünk?
- Igen - válaszoltuk egyszerre.
Kinyitotta nekünk az ajtót, mi pedig behuppantunk a hátsó ülésre. Beindította a motort, és már indultunk is. Az út elején nem igazán beszélgettünk, de James végül megtörte a csendet.
- Milyen napotok volt? - nézett ránk a visszapillantóból.
- Klassz. Nem írtunk egy dolgozatot sem, és tök jól elszórakoztunk Briannal - kezdett fecsegni Emily.
- Ki az a Brian? - kérdezett vissza.
- Nem olyan rég jött a suliba, de csak most kezdünk összebarátkozni.
- Ahha.. Barátkozni...- cinkelte vicces hangnemben. Olyanok voltak, mint egy testvérpár.- És Becca, neked hogy telt a napod? - terelte rám figyelmét.
- Jól, lett egy új osztálytársunk, aki Magyarországról jött, így vele tudtam magyarul beszélni. - foglaltam össze a lényeget.
- Magyarországról jöttél? - csodálkozott rá.
- Igen.
- És miért költöztél ide Londonba? - és telitalálat... ez volt az a kérdést, amit sosem szerettem. Utáltam, ha valaki feltette ezt a kérdés. Ilyenkor mindig eltörik bennem valami, amit csak nagyon nehezen tudok visszaépíteni.
- És most hova is megyünk? - vágott közbe Emily, mert tudta, hogy erre nem szívesen válaszolnék, feltéve, ha sikerülne. Hálás voltam neki.
- Hozzánk. Szeretnélek titeket bemutatni a barátaimnak. Harryt már ismeritek, de szerintem vétek lenne elszalasztani az másik három majom megismerését.
- Majom? - kérdezett vissza csodálkozva barátnőm.
- Nem szó szerint - nevetett fel.- Néha csak majomnak szoktam hívni őket, mert van, amikor úgy viselkednek.
- Ja, értem.
Ez után nem nagyon tudtam figyelni rájuk, mert gondolatban elkalandoztam. Teljesen máshol jártam. Messze Londontól. Valahol úton hazafelé. Az igazi otthonom felé...
- Megjöttünk! - zökkentett ki gondolatomból James hangja.
Körbenéztem, és állam valahol a kocsi alatt koppant. Egy hatalmas ház előtt parkoltunk. Három szóval tudnám jellemezni: modern, minimalista, letisztult. Mire észbe kaptam James már kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, akár egy úri ember. Megszeppenve megköszöntem neki, és kiszálltam. Rápillantottam Emily arcára, aki szintén ámulva nézte a nagy villát.
- Be is jöttök, vagy bámuljátok még egy kicsit? - nevetett rajtunk.
- Basszus ez a ház gyönyörű! - ámuldozott barátnőm.
- Köszi. Viszont előre szólok, hogy lehet, hogy bent káosz van! - nyúlt a kilincsre, majd elfordította a gömböcöt és előreengedett minket.
- MEGJÖTTÜNK! - kiabálta el magát, mire négy srác megjelent az előszoba túloldalán. Harry hátán egy répát szorongató fiú csüngött. Az egyik szőke srác kezében egy tál kukorica volt, a negyedik srác pedig csak kedvesen mosolygott ránk.
- Lányok, ők itt a második családom.- mutatott büszkén a fiúkra.
- Sziasztok! - kapcsolt először Harry, és ledobta magáról a répás fiút, majd odalépett hozzánk és megölelt minket. Tőle is váratlanul ért a közvetlenség, hisz alig ismerjük egymást. Sőt még csak egyszer találkoztunk és akkor is csak pár szót beszéltünk.
- Álljunk meg egy pillanatra! - emelte fel mutatóujját Emily. - Vedd csak le azt a kapucnit, meg napszemüveget! - fordult James felé.
A fiú szót fogadott és levette az említett ruhadarabokat, mire barátnőm álla leesett.
- Hogy ezt eddig nem vettem észre! - csapott homlokára, én pedig nem értettem, hogy mi történik. -A te neved nem is James, hanem Liam!
- Igen! De nem hazudtam, mert a teljes nevem Liam James Payne, csak nem akartam, hogy bárki is felismerjen, ezért mondtam, hogy James-nek hívnak - világosított fel minket. De honnan ismernénk fel? Még nem is találkoztunk.
- Lemaradtam? - kérdeztem halkan, körbepillantva a szobában tartózkodó társaságon.
- Csak egy cseppet. Hadd mutatkozzam be. A nevem Louis Tomlinson! - lökött mindenkit félre a répás fiú és odalépett hozzám.
- De Emily honnan tudta, hogy ő nem is James, hanem Liam? - értetlenkedtem, szerintem jogosan.
- Te tényleg nem tudod, kik ők? - mutatott rájuk barátnőm, mire csak megráztam a fejem. Mi folyik itt? Ők honnan ismerik egymást?
- Elárulok neked egy titkot! - suttogott Louis és átkarolta a vállamat.- Minket öten úgy hívnak, hogy One Direction. És nem szeretnék túlozni, de egy világhírű banda vagyunk. - suttogta a fülembe, mire nekem ismét leesett az állam.
- Tehát összefoglalva ti egy híres zenekar vagytok, te nem is vagy beteg - mutattam Liam-ra -, és csak álcának volt rajtad mindig a kapucni és a napszemüveg, és nem véletlen, hogy egy ekkora házban laktok..- foglaltam össze az elmúlt percekben megtudott infókat.
- Miért lenne Liam beteg? - kérdezte a szőke fiú.
- Azt hittük, azért van rajta mindig kapucni, mert beteg - világosította fel őket Emily.
- Jaa...
- Egyébként én Zayn vagyok, ő pedig Niall. - mutatott magára, majd a szőke srácra a kicsit kreol bőrű fiú.
- Nem megyünk be a nappaliba, mert a ház legkisebb részében szorongunk heten..- nézett ránk James, pontosabban Liam.
- Dehogynem. Gyertek Galambocskáim! - Louis továbbra sem engedett el, úgy húzott beljebb a házba. - Kegyed elárulja nekem a nevét? - hajolt oda hozzám, hogy jobban hallja válaszom.
- Becca. - válaszoltam mosolyogva, hisz még senki nem szólított Kegyednek.
- Kértek valamit enni, vagy inni? - jött valahonnan Liam hangja, gyanítom a konyhából.
- Én egy pohár vizet elfogadok! - válaszolt Emily.
- Vizet?? - kérdezett vissza az összes srác.
- Fiúk jól hallottam, hogy vizet mondott? - kérdezte kacér mosollyal Harry.
- Én is azt hallottam.- helyeselt mellettem Louis.
- Akkor tudjátok, mi a teendőnk! - jött elő Liam.
- Igen! - rakta félre Niall a tálat és felállt az ülőgarnitúráról.
- Gyere Emily mutatok neked valami! - ragadta meg Zayn a karját, majd húzni kezdte egy ajtó felé.
A srácok utánuk szaladtak, mire Emily hatalmas sikításba kezdett. Ijedtembe kirohantam utánuk, de nem várt látvány fogadott. Mind az öt srác kezében vízipisztoly volt és azzal locsolták barátnőmet, aki sikítva szaladt előlük.
- Te sem úszod ám meg! - indult meg felém Harry, de gyorsabb voltam nála, és visszaszaladtam a házba, de az ajtót már nem tudtam becsukni. A göndör fürtös srác utánam szalad, és sajnos ügyesebb volt nálam, mert elkapott és feldobott a vállára.
- Tegyél le! - nevettem, de továbbra is a vállán tartott, majd megindult az udvar felé.
- Találtam valakit, aki még nem vizes! - kiáltotta el magát, majd lerakott neki háttal és elkapta mind a két karom.
- Már nem sokáig! - szaladt oda Liam és locsolni kezdett, mire sikítva próbáltam menekülni, de nem sikerült.
Kíváncsi leszek, mi fog ebből kisülni, de előre félek. Az viszont biztos, hogy vicces délutánnak nézünk elébe.