2014. március 16., vasárnap

Chapter 6

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy késtem, tudom, hogy megígértem, de egyszerűen nem volt időm befejezni a részt. A héten két házdolgozatot kellet megírni és témazárókat is írtunk, de végre megérkeztem, úgyhogy nem is húzom az időt. Jó olvasást!
Puszi, További szép estét xx 

Néha muszáj elengedned az aggódást, az elégedetlenkedést, a kételkedést. Kezdj el hinni abban, hogy a dolgok működni fognak, még ha nem is egészen úgy, ahogy eredetileg elképzelted; de pontosan úgy, ahogyan azoknak működniük kell.

~ Rebecca Blake ~

- Hali csajok! Megjöttünk! - Hogy kerülnek ide a lányok? Ez volt az első reakcióm, amint meghallottam a hangjukat.
- Sziasztok! - hallottam Emily vidám hangját, és a lépcső kopogását hallva, gyanítom lement a váratlan vendégekhez. Pontosabban személyem szerint váratlan látogatók.
Komótosan felálltam az aszatomtól és becsuktam a tankönyvemet és a füzetemet; én is lementem a társasághoz. Vidáman csevegtek a nappaliban. Mind a három lány itt volt. Dottie a kanapén ült, valamin nagyon nevetett; Holly barátnője ölébe fektette fejét és ha jól hallottam, akkor a mai napjáról mesélt egy vicces sztorit; Kelli pedig a telefonját nyomkodta, amin már meg sem lepődöm, hisz ha nem ő van a középpontban, akkor durcás lesz, és besértődik.
- Sziasztok! - léptem oda hozzájuk, megeresztve egy halovány, nem túl őszinte mosolyt. Most valahogy nem volt kedvem a társaságukhoz. Nem volt kedvem arról csevegni, hogy milyen helyes fiút láttak a plázában, vagy, hogy milyen ruhákat vettek. Félreértés ne essék, nincs bajom a lányokkal, csak most valahogy nem volt hozzájuk kedvem. Pihenni szerettem volna, és egy kicsit utánajárni a betegségemnek, mert tulajdonképpen semmit nem tudok róla, azt leszámítva, hogy lehetnek rohamaim, és ha olyankor nem veszem be időben a gyógyszereimet, akkor erős fájdalmaim lehetnek. Ennyi, amit tudok, amit valljuk be elég kevés.
- Halló csajszi! - pattant fel egyből Dottie és odasietett hozzám, majd magához ölelt. Nem értettem ezt a hirtelen kedvességét, bár a társaságból Emily után benne bíztam meg a legjobban. Őt éreztem még közel magamhoz, bár sosem beszéltünk órákon keresztül, nem szerveztünk közös programokat, de sokszor egy pillantással tudtunk kommunikálni.- Hogy vagy? - súgta a fülembe, hogy más ne hallhassa meg.
- Köszönöm, már jó! - válaszoltam neki én is halkan, majd elengedtük egymást és összemosolyogtunk. Ez a mosolyom már sokkal őszintébb volt, mint az előbbi.
- Lehet tudni, hogy miért lettél rosszul? - nézett most rám Holly, és kezdtem kicsit feszült lenni, mert nem akartam nekik elmondani, hogy beteg vagyok. Tudom, hogy csúnya dolog hazudni, és nem is szeretek, sőt egyenes utálom, ha nem mond valaki igazat, de most úgy éreztem, hogy muszáj.
- Igen, azt mondta a doki, hogy csak túlhajtottam magam és túl stresszes, és kimerült voltam.
- De már jobban ugye?
- Igen! - hogy még jobban megerősítsem állításomat egy szolid mosolyt is küldtem felé.- Kértek valamit inni vagy enni? - kérdeztem meg jó háziasszony módjára.
Miután leadták a "rendeléseket" kisiettem a konyhába. Mindenkinek kitöltöttem amit kért, rátettem egy tálcára az italokat. Leraktam a dohányzóasztalra a teli tálcát, és indultam vissza az emeletre, mikor eszembe jutottak a gyógyszerek. Meg sem néztem a postát, hogy megjöttek-e. Vettem egy 180° fordulatot, felkaptam a cipőmet és elhagytam a házat. Az volta a szerencse, hogy a többiek nem láttak rá az előszobára, így nem kellett magyarázkodnom, hogy hova megyek. Nem akartam liftezni, mert most nem volt türelmem megvárni, míg ideér, ezért a lépcsőt választottam.
 Kicsit izgulva nyitottam ki a postaládánkat, ami tele volt mindenféle levéllel, újsággal. Kivettem mindenféle papírt, de a gyógyszerek nem voltak benne. Visszacsuktam a postaládád, és kicsit szomorúan indultam meg a kuka felé, hogy a felesleges lapokat kidobjam. Már csak pár újság volta a kezemben, és egy csekk, amikor észrevettem egy kis krémszínű borítékot a kupacban. Sarka kikukucskál a nagy újság mögül, én pedig kihúztam. Az elején az én nevem állt. Elképzelésem sem volt, hogy mi lehet benne, ezért nem is vártam meg, míg felérek egyből kinyitottam a kis borítékot, amiben ez állt:


 Szia Becca! Örülök, hogy tegnap délután jobban megismertelek, ezért szeretném megismételni a találkozást. Holnap délután négy órakor a házatok előtt foglak várni. Kicsit vastagabb ruhát húzz, nehogy megfázz! ;) Alig várom, hogy találkozzunk. 
Liam xx

 Mosolyogva olvastam végig a rövid, de sokat mondó üzenetet, és az előbbi csalódottságomnak már nyoma sem volt. Örültem, hogy végre valami jó is történik, mert mostanában valahogy nekem nem igen jutott ki a jóból. Lehet, hogy amikor a boldogságkuponokat osztották, én rossz sorba álltam be...
 Visszasiettem a lakásba és anélkül, hogy bárki is észrevenné felosontam az emeletre, a szobámba. Mosolyogva, halkan dudorászva ültem le az asztalomhoz, hogy leellenőrizzem, mindent megcsináltam-e holnapra. Örömmel konstatáltam, hogy minden megvan ezért, befeküdtem az ágyamba és kezembe vettem a laptopomat. Tudta, hogyha most rákeresek a betegségemre, akkor valószínűleg a jókedvem is aláhagy, de úgy éreztem, hogy muszáj, megtudnom mindent, amit csak lehet.
 Rengeteg cikket elolvastam, de a kilátások nem voltak túl biztatók. Ha a gyógyszerek nem segítenek, és romlik az állapotom, akkor kezelésekre kell majd járnom, amik hasonlítanak a kemoterápiához, amit a rákos betegeknél szoktak használni, csak ezzel annyi lesz a különbség, hogy négy vagy öt napig benn kell feküdni megfigyelés alatt, mivel még az orvosok sem tudják teljesen, hogy milyen reakciókat válthatnak ki a kezelések.
 Úgy éreztem, hogy egyenlőre eleget olvastam, ezért kinyomtam a laptopot, és elmentem letusolni. Mindig jól esik a meleg víz, és ez alól a mostani sem volt kivétel. Kellemes érzés szántotta végig testemet. Minden testrészemet alaposan átmasszíroztam, és leöblítettem forró vízzel. Betekertem magam a törölközőmbe és átcammogtam a szobámba. Felkaptam a pizsimet, kiterítettem a törölközőmet, hogy megszáradjon, aztán szó szerint bedőltem a puha paplanba, és a nagy párnák közé. Átöleltem a kedven díszpárnámat, betakaróztam nyakig. Nem kellett sok idő, hogy el tudjak aludni, mert elég fáradt voltam. Hosszú volt a nap. Reggel a kórház, aztán fürdés a fiúknál, és végül órákon keresztül tanulás. Azt hiszem ez pont elég volt mára. Talán még kicsit sok is.

Reggel ébresztőm dallamos hangjára keltem. Lassan kinyitottam fáradt szemeimet, majd egy nagyot nyújtózva kinyomtam az ébresztőt. Kimásztam az ágyból és a gardróbba mentem, ahol hosszas tanakodás után kiválasztottam a ruháimat, ügyelve, hogy kicsit vastagabb legyen, mert nem tudom, hogy hova fogunk menni Liammal. Elvégeztem a reggeli teendőimet és Emily-vel már indultunk is a buszhoz.
A suliban Dorina már ott ült az asztalánál, csak egy apróbb gond volt. Szinte az egész osztály ott nyüzsgött körülötte, így nem igazán akartam leülni a helyemre, úgyhogy inkább lementem a büfébe, venni egy forró csokit.
 A forró itallal a kezemben ültem fel az udvar egyik padjának háttámlájára, és a többi diákot néztem. Mindenütt csoportokat alkotva beszélgettek, hülyéskedtek, nevetgéltek, vagy éppen egymást piszkálták. Pár fiú a focipályán focizott. Nos igen. Ők voltak a suli nagymenői. A pálya mellett pedig a suli "királynői". Őket mindenki előre engedte a sorban, senki nem szólt be nekik, és ők bármit megtehettek. A mi osztályukból is van aki hozzájuk tartozik, de nem egészen gyökeres tagja a bandának.
 Becsengetéskor felsétáltam az emeletre. Matek volt az első óránk, ezért nem volt ajánlott késni, mert nagyon szigorú a tanár. Már akkor is ránk szól, ha esetleg valaki tüsszent az órán, ezért jó diák híven csendben leültem a helyemre.
- Merre voltál? - fordult felém kedvesen Dorina.
- Lent voltam az udvaron. Miért?
- Ja, csak mert nem találtalak, és azt hittem egyedül kell lennem - húzta el picit a száját. Örültem, hogy feltűnt neki, hogy nem vagyok ott. Eddig nem igazán tűnt fel senkinek a hiányom, bár ez nem is baj. Nem akartam túl sok vizet zavarni a jelenlétemmel.
- Nem úszol meg, ne aggódj! - küldtem felé egy játékos mosolyt. 
- Mindenki leül a helyére, elővesz egy lapot és ráírja a nevét, majd kinyitja a tankönyvét és megcsinálja a 125. oldal 3-as feladatát, egy pisszenés nélkül. - lépett be a terembe a matektanár. Jól kezdődik az óra...- Tíz percet kapnak rá!
Mindenki szót fogadva elővett egy kis lapot, és írni kezdett. Szerencsére ezt az anyagot értem, így gyorsan kész lettem a feladat megoldásával. Halkan felálltam és kivittem a tanárnak, aki elég furán nézett rám.
- Már kész is van? Öt perc alatt? - húzta fel ősz szemöldökét.
- Igen! - válaszoltam egyszerűen és átnyújtottam a lapomat.
Mr. Moor továbbra is furcsán nézve vette át a dolgozatot, én pedig visszamentem a helyemre. Félve pillantottam az asztalnál ülő kissé ősz tanárra. Pár percig vizsgálta a lapomat, majd rám emelte tekintetét, és elismerően bólintott egy aprót. Ez volt az a pont, ahol leesett az állam. Még soha senkit nem dicsért meg.
 A többi óra unalmasan telt, a szüneteke pedig Dorinával töltöttem. Elég jól összebarátkoztunk, bár a többiek kicsit furán néztek ránk, mert nem angolul beszéltünk, hanem magyarul. Viszont azt meg kell hagyni, hogy vicces volt az arckifejezésük.
 Edzés után egyből indultam haza, mert már fél négy volt, és Liam négyre jön értem. Kezdek izgatott lenni, hogy hova megyünk. Nem igazán szoktam randizni, bár nem is biztos, hogy ez randi lesz.
 Felsiettem a szobámba, ahol leraktam az iskolatáskámat és a konyhába siettem, hisz már csak tíz percem volt, viszont nekem megállás nélkül korgott a gyomrom. Csináltam egy szendvicset, amit egyből be is faltam, aztán a hűtőre erre a célra kihelyezett üzenő kis táblára ráírtam, hogy hol vagyok és már indultam is, mert nem akartam megvárakoztatni Liamat.
 A tegnapi fekete autó már a ház előtt parkol, benne pedig Liam ücsörgött. Amint észrevett mosolyogva integetni kezdett és mutatta, hogy üljek be a kocsiba. Szót fogadva neki megkerültem a kocsit, és bepattantam az anyós ülésre.
- Szia! - köszönt egyből mosolyogva és adott két puszit.- Ne haragudj, hogy nem szálltam ki, csak nem akartam, hogy esetleg valaki észrevegyen - húzta el kicsit száját.
- Semmi gond! - mosolyogtam rá kedvesen. - Elárulod, hova megyünk? - kérdeztem pár perc hallgatás után, mert nem tudtam, hogy éppen merre tartunk. Csak abban voltam biztos, hogy nem a belvárosba.
- Nem! Meglepi lesz! - kacsintott mosolyogva.
- És találgathatok? - kíváncsiskodtam tovább.
- Ejj, de kíváncsi vagy! - kuncogott halkan,  egy pillanatra rám emelve tekintetét.
- Akkor csak annyit mondj, hogy milyen messze vagyunk - próbálkoztam tovább.
- Körülbelül még tíz perc.
És igaza volt. Körülbelül tíz perc múlva leállította a kocsi motorját, majd kipattant a kocsiból és átszaladt az én oldalamra.
- Hölgyem! - nyitotta ki a kocsi ajtaját és kezét nekem nyújtva segített kiszállni a járműből.
- Köszönöm! - pirultam el kicsit, ezért lehajtottam fejem. Ezt Liam is észrevette, mert halkan felkuncogott.
- Remélem még nem jártál itt! - sétált oda egy hatalmas bokorhoz és maga mellé hívott. Mellé léptem, ő pedig elhúzta a hatalmas bokorágat, az én állam pedig leesett. Egy kisebb puszta tárult a szemem elé, amit hatalmas fák öleltek körül. A gyönyörű zöld fű közepén egy kockás pokróc terült el, rajta egy kis kosár pihent. Mesébe illő látvány volt.

4 megjegyzés:

  1. Úristen! Ez olyan cuki volt Liam-től!! *-* Szupi lett! :D Kiváncsi vagyok milesz ebből, remélem eggyyütt lesznek. :) Várom a kövit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Örülök, hogy ennyire tetszett. Az pedig, hogy ebből mi fog kisülni... nos az legyen titok :D

      Törlés
  2. Szia! Természetesen mehet a csere, nálam már kint vagy! :)
    http://loveandotherdrugs-1d.blogspot.hu/

    VálaszTörlés